A szabad akarat felfogásának elterjedését segítő történelmi háttérről írok a következőkben. Itt válaszolok arra a kérdésre, hogy szerintem miért is nem áll össze sokaknak az a fajta jó Isten kép, amiben nem az emberi szabad akarat joga a teremtés központja, hanem valami más.

Rubens, Study of two heads

Nem titok, hogy a szabad akarat vallásának elterjedésére hatott napjaink közfelfogása (a világ gondolkodása). Az is ismert, hogy a világ romlottsága nem állandó, hanem az idővel növekszik a világ vége felé:

Mt 24:9-13 átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, sokakban meghidegül a szeretet. De aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Korunk átlagembere  jelentős nehezítő körülmények között él a pár száz évvel ezelőtt élőkhöz képest. Nekünk már a divatos, egyenlőséget reklámozó, egyéni jogvédelmet szabadjára engedő, az egyéneket a csoportokkal szemben felmagasztaló (és arról leválasztó), az önzést legalizáló liberális korszellemmel körülvéve kell élni a mindennapjaikat. Azért a régieket sem kell irigyelnünk, mert ők velünk ellentétben legtöbbször szó szerinti létbizonytalanságban, testileg sokkal megterhelőbb, veszélyesebb életet éltek. Mielőtt a tudás (és a lázadás) megnövekedett, az emberek sokkal inkább rá voltak kényszerülve, hogy a természetfelettivel kapcsolatban legyenek. "Brit tudósok" pl. már arra is rájöttek, hogy a vallás is csak a tudatlan konzervatív társadalmak  válasza volt a fertőzések kezelésére, magyarázatára.

Nyilvánvaló, hogy szellemi értelemben a történelem nem hozott létre újfajta emberi bűnöket, csak a megvalósulás módjai igazodtak mindig a kor technológiai szintjéhez. A bűnözés fő profilja (lopás, csalás, erőszak, szexuális bűnök, illetve ezek gyökere a bálványimádás) minden korban állandó volt, de véleményem szerint az Isten elleni lázadás jelentős "sikereket" és korábban nem látott hódításokat tudott elérni a reneszánsz és a felvilágosodás néven ismert társadalmi és kulturális forradalmak révén. Azt is lehet mondani, hogy az azóta megjelent modernebb politikai és szellemi irányvonalak többsége és az általános közfelfogás is őrzi a reneszánsz és a felvilágosodás "eredményeit".  A szellemi útmutatás és a reményforrás szerepét átvette Istentől  az emberi tudás és technológia. A reneszánszban bevallottan is az ember lett a középpontban Isten helyett. Ez kicsit hasonlít a mai forradalomra, amikor a formálisan legalább még istenes törvényeket is kidobják és ördögi törvényekre cserélik (lásd abortusz legalizációk). A reneszánsz leírásában pl. itt: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodalom-9-osztaly/a-reneszansz-muveszeti-muvelodestorteneti-es-irodalmi-jelentosege/emberkozpontusag lépten-nyomon meg lehet találni az Isten elleni lázadás nyílt, vagy burkolt jeleit. A szerény, alázatos Istenfélő életet butaságnak, elavultnak, alacsony rendűnek, unalmasnak bélyegezték. Ez az előjel valahogy mindig jelen volt a társadalom reformereinél.

A történelmi hátteret nálam szemléletesebben és alaposabban is megfogalmazták már.

 Ha most ezzel a jelenséggel és képviselőivel szembe állítom a Bibliai hőseink mindennapi életben megélt szellemi függését,  sorshoz való hozzáállását, a reményeit, vagy a szavajárását,  akkor azt látom, hogy azok sokszor teljesen idegenek voltak a ma divatos független  szabad akaratos  felfogáshoz képest. Ezt az tradicionális életérzést nekem egyszerűen a következő Bibliaidézet írja le: Jakab 4:15  Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. (mellesleg jegyzem meg, hogy ez az idézet ihlette a blog címét is)

Jakab a büszkeséggel is összekapcsolja az istentől  független gondolkozást.  Ez őszintén így hangzana: "ha majd én is akarom, akkor úgy lesz".

Azt is meg kell jegyeznem, hogy valódi

szabad akarat elképzelhetetlen Istentől számított függetlenség nélkül.

Ezt persze nem vállalná fel senki így őszintén, de ha a célokat és téziseket nézzük, maszatolás nélkül, akkor erre jutunk. No, de függetlenség??? A milyen vallás is az akkor, kérem szépen? Nem arról szólna a kereszténység, hogy Istentől függünk, őt követjük mint szolgák, vagy fiak? A "senki sem szolgálhat két úrnak" idézet szellemében azt is lehetne feszegetni igei oldalról, hogy ebben a világban ki az, aki Istenen kívül valóban függetlennek nevezheti magát.

Rm 14:4 Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik.

Az most jelentéktelen, hogy ki van az Úr uralma alatt, a hívők, vagy az összes ember, mert az úr-szolga kapcsolat mindenképpen létező.

A Római levél 13:4 szintén szolgai jogviszonyt említ, de ott a világi hatalmak és az Úr közé teszi ezt "Isten szolgája az a te javadra"

A tradicionális, függetlenséget nem ismerő felfogást idéző hasonló igeversek a "régiektől":  

Ebből a kis gyűjteményből is kibukik két rokonértelmű negatív jelenség, ami a független (szabad) gondolkodást jelzi: az elbizakodottság és a felfuvalkodás.

A történelem tanulmányokból tudjuk, hogy korábbi korokban a vallás megélésén túl, szinte minden területet erősen és őszintén átszőtt egy felsőbb hatalomtól való függés. A szolgák, rabszolgák életét ide citálni evidens, de az inasok, segédek, gyerekek, feleségek sorsa sem a függetlenségről és szabadságról szólt. Mondhatnám még a házasságokat, amiket teljesen a szülők ütöttek nyélbe, és a fiatalok oldaláról az volt a rendes eljárás, hogy engedelmesek voltak. Az a helyzet, hogy egyáltalán nem voltak rosszabbak azok a házasságok, se azok az elnyomottnak mondott társadalmi viszonyok (nem tagadva, hogy egy gonosz szív bármilyen keretben képes rosszat tenni, ez nem rendszer függő). A házasságszerzős példa ma már annyira, de annyira meredeknek számít az ezzel járó indulatokkal együtt, és egyúttal annyira jól ábrázolja, hogy mennyire általános, sőt propagált a lázadás és az engedetlenség.

Más volt az a világ, és szerintem sok tekintetben közelebb volt a bibliai mintához.  Aki ennek olvastán nagyon kardoskodna a felvilágosodás "értékei" és az elnyert „szabadsága” mellett, az nézzen utána statisztikákban, hogy hogyan változott a nagy felszabadítások során a mentális betegségek, a válások, a depresszió, a függőségek száma, és gyorsan rájön, hogy nem javult a világ, csupán csak kényelmesebb lett. Egyre több és több kő lett elgördítve a szabad bűnözés és a lázadás útjából.(pl. magyar válások, lelki-betegsegek)

Idézem Dávid imáját, amiben érdekes módon nem az domborodik ki, hogy milyen hálás (és egyúttal büszke) a számára biztosított szabad akaratáért, hanem az összes cselekedetét, a legnagyobbakat is Isten számlájára írja. Önmagát szolgának, vagyis nem független tényezőként azonosítja:

II Sám 7:18 leborula az Úr előtt, és monda: Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elővittél?

Közben ezekre az Úr által végzett tettekre gondolt: II Sám 7:8-10 "Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy légy fejedelem az én népem felett, az Izráel felett; És veled voltam mindenütt, valahová mentél, és kiirtottam minden ellenségeidet előtted; és nagy hírnevet szerzettem néked, mint a nagyoknak hírneve, akik e földön vannak. Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és ott elplántálám őt, és lakozék az ő helyében"

Az alázat jelentőségéről és az Istenre utaltságról számtalan ige szól, most csak egyet idézek:

Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.” (I Kor 1:30-31)

A régi világgal szemben ma már az "úr" szó önmagában is egy nagyon furcsa fogalom lett, illetve ahol még használják, ott  is értéktelenné tették a képmutatással és a balga modern egyenlősdivel. Az úr-alattvaló viszonyok őszinte valóságát, az engedelmességet és tiszteletet a legtöbb ember már csak a kosztümös filmekben, vagy az irodalomban, mesékben láthatja. Egy létező kivétel van még, az pedig a fegyveres testületek, mert ott valahogy rájöttek, hogy fegyelem és engedelmesség nélkül esélytelen az, aki nem egyszemélyes háborúkat vív. Higgyük csak el, hogy máshol nem fontos.:-)  Ha az  Úr szó komolyan vételével találkozunk, akkor vagy viccnek vesszük, vagy zsigerből lázadunk ellene mondván: „Ugyan már, hol lenne nekem uram, hisz én is úr vagyok? Nekem (úri) jogaim vannak!  "Majd én eldöntöm, mi a jó nekem. Majd én választok magamnak a vezetőt. Majd akkor fogom tisztelni a vezetőt, ha jó lesz."

__Ha mindenki úr, akkor valójában mindenki lázad__ 

 Jézus talán egyik  legismertebb mondatában, amivel a legfőbb parancsolatra vonatkozó kérdésre válaszolt, van egy nem annyira ismert üzenet. A szeretet parancs előtt elhangzik, hogy Isten egy úr. Úr pedig nincs szolga nélkül. Ez is igen erős kontrasztban áll a szabad akarat függetlenségével.

„Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12:28-31)