Róma 9
A szabad akarat kontra eleve elrendelés vitában meglátásom szerint a római levél 9. része talán a legjobb eligazításunk. Pál apostol, a jó referenciákkal rendelkező hithősünk, az újszövetségi levelek javának a szerzője abban a fejezetben egyértelműen ezt a témakört taglalja. 
https://www.youtube.com/watch?v=8XgnSLOp_Vk
Akit érdekel, ajánlom, most olvassa el az egész fejezetet egyben, akár a neten (pl. http://szentiras.hu/RUF/R%C3%B3m9), akár saját Bibliájából.
A 8. verstől kezdődik a minket érdeklő izgalmas téma. A közönséges gyermekek fogalma mellé Pál behozza az ígéret gyermekei fogalmat, ami ugye azt jelenti, hogy Istennek lehet szuverén választása, a testi és származási azonosság ellenére is kedvezhet valakinek, vagy éppen rossz pályára is küldheti. Például Dávid testvérei közül a szokásjog és a szem választása ellenére a legkisebb, még kamasz korú fiú "választódott" ki új királynak. Ugyanez a látszólag szeszélyes válogatás, ha tetszik személyválogatás igaz az továbbiakban taglalt Jákob-Ézsau relációra is. Ez bizony nagyon távol van az egyházban is közkeletű gondolattól, ami demokráciát és teljes egyenlőséget, egyenkatonaságot vizionál Isten országába is. A személyválogatás szót igyekszem rendbe tenni a következő szövegdobozban, mert enélkül komoly ellentmondások merülnének fel a Biblia jelentős részéhez viszonyítva. Ezekkel az esetekkel itt és itt foglalkozok.
A személyválogatás szóval kapcsolatban Istennek más fogalmai vannak, mint amit a demokrácia, a jogegyenlőség, vagy a kommunizmus meséi alapján gondolnánk. Ő eltérő sorsokat, körülményeket és neveltetést rendelt minden teremtménye számára. Nem születik mindenki királynak, vagy Pál apostolnak, viszont egyedileg fontos teremtménynek igen.
Isten a bibliában több helyen is tiltja a személyválogatást (V Mózes 16:19; 1:17; Jakab 2:1) az emberek számára. Ezeket én úgy értelmezem, hogy tilos és büntetendő az önző indulataink alapján emberek között különbséget tenni a velük való bánásmódban.
Olvasunk arról is, hogy Isten sem személyválogató:
V Mózes 10:17 Ő a nagy, erős és félelmetes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni
Róma 2:11-13 Mert Isten nem személyválogató. Akik ugyanis a törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek majd el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azokat a törvény alapján sújtja majd az ítélet. Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni.
Efezus 6:8-9 tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.
I Péter 1:17 Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején
Jób 34:11 Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett.
Kolossé 3:25 Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás.
Apcs 10:34-35 Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.
pár sorral később egyből belebotlunk egy szóba, ami erősen bonyolítja az ügyet:
40:41 megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten
A válogatás és a választás pontosan ugyanaz a tevékenység. Hogyan is van az akkor, hogy nem válogat, de viszont választ?
A fentiek azt erősítik számomra, hogy az Isten előtti egyenlőség addig terjed, hogy az ítéletben nincs személyválogatás, vagy más szóval mindenki olyan bűnért lesz csak számon kérve, amit ő ténylegesen el is követett. Olyan nincs, hogy valakinek csak az ükapja vétkezett, de ő már csak az átkot hordozza, mert az az átok bizony az utód cselekvésben is meg fog valósulni.
Azt még hozzá kell tennem, hogy rengeteg helyen fellelhető Isten által művelt kiválasztások és előre rendelések személyválogatásnak minősülnének, ha emberileg (vagy szabad akaratos felfogásból) nézzük Istent. Itt viszont van egy logikai csavar, mert az eleve elrendelések csak időn túli Isteni dimenzióban értelmezhető jelenségek, tehát nem szabadna a szabad akaratos, korlátozott emberi nézőpontú felfogásba belekeverni őket. A helyes hozzáállás szerintem az, ha az eleve elrendelős nézetben kvázi személyválogatónak, a szabad akaratos nézetben pedig nem személyválogatónak mondjuk Istent. Eme kettős, kompatibilista felfogás részleteiről itt alatt lehet többet olvasni.
"nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak"
Az ÍGÉRET szó az ígéretet tevőre tereli a fókuszt, nem pedig az ígéret alanyára, és az alanytól független magasabb rendű meghatározottságra utal. A mindentől független szabad akarat vallásába csak egy erősen véleményes cipőkanál segítségével lehet beleerőltetni az ígéret tényét.
A következőkben Pál apostol még melegebb perceket okoz a naiv szabad akarat hívőnek:
„Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek”, amint meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” (11-13)
Miféle szabad akarat van, ha Isten előre kiválaszt magának bizonyos személyeket??? Isten kiválasztáson alapuló elhatározása? Mit érhet egy egyén akarata, ha a fentiek szerint létezik egy Isteni akarat is? Utóbbit kihívni emberi akaratokkal enyhén szólva is hiábavalóság lenne, illetve ha ezt erőltetné valaki, akkor Isten hatalmától is megszabadulna egy füst alatt, hiszen az nem nagyon lehet Isten, akinek az akaratát más tényező felülírhatja.
Az isteni, előre kiválasztós rendszer igazolása és leírása röviden ebben foglalódik össze: „nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené”. [ ki az tehát, "akiakarja"? ;-) ]
Ő A L É N Y E G
Az Ő szava az igazság, nem pedig a mi igazságérzetünk. Minden nap és minden percben.
Egy dalrészlet jut erről eszembe; [persze tudjuk, hogy ki a valódi ELNÖK ;-) ]
Pál apostol bátran felteszi az egyik leggyakoribb kérdést, amit szabad akarat-eleve elrendelés témakörben fel szokott merülni: Milyen dolog az, hogy még azelőtt indexre teszünk valakit, hogy a bűne elkövetődöttt??? Az „igazságtalan” az egy fontos szó, mert a mai embernek is ez jutna eszébe, ha ilyen eljárást látna a hatalom képviselőjétől. Pál válasza a 14. versben röviden csak annyi, hogy nem igazságtalan Isten. Az elvárt pc beszéd eufemizmusa helyett nem azzal folytatja, hogy "amit előbb olvastunk, az nem is úgy van", hanem ehelyett egy olyan példát hoz, amire senki sem gondolna, mert hogy az emberi igazságérzettel ellenkezik: azon könyörül, akin akar… A humanista elvárásokat is beleértve nem köti semmi.
Pál szól egy emberi akaratról is (ami ezek szerint egy létező tényező), viszont azt állítja róla, hogy nem azé az emberé a hatalom, aki működteti az akaratát, vagy aki fut (dönt, vagy cselekszik), hanem az Istené. Isten kapcsán viszont egyből megjegyzi, hogy ez még mindig a könyörületes Isten lényén belül történik. Nem egy könyörtelen Isten az, aki eleve elrendelős felfogásban (is) üzemelteti a világát! Megértem, hogy sokak fejében nem áll össze az a kép, hogy hogyan lehet egy ilyen diktátorként is jellemezhető hatalom kegyelmes, és jó is egyszerre, hiszen elődeink sokat tettek ezért. Az ide vezető társadalmi és történelmi előzményeket ebben a blogbejegyzésben fejtegetem.
Hiába várjuk, a következő mondatokban (17. vers) sem érkezik a várva várt feloldás, az "embertelen", antihumanista istenkép finomítása, mert a fáraó esetét idézi Pál, aki annak ellenére, hogy korabeli uralkodóként emberi viszonylatban valószínűleg extra szabadsággal bírt a saját életvezetése terén, mégis Isten kézi vezérelt negatív eszköze, asszisztense volt a zsidók kiszabadítása során. Humanista szemszögből nézve igazságtalanul kapta később a büntetését az önkéntesnek gondolt, de valójában nem önkéntes szolgálata miatt. Nabukodonozor példáját is javasolnám Pálnak, hiszen ő akár még a fáraóknál is nagyobb hatalmat kapott Istentől, majd pár évre el is vette tőle Isten, és mindezt pusztán demonstrációs céllal (Dániel 4. részben bővebben) művelte.
A fáraó történetéhez kapcsolódik egy közkeletű tévedés, miszerint ő az első csapásoknál még szabad akaratából döntött rosszul, és csak később lett a Róma 9-ben is említett kézi vezérelt eszköz Isten kezében.
Ezt arra alapozom, hogy a csapások előtt két ízben elhangzott erre való utalás:
II Móz 4:21 meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Fáraó előtt, melyeket kezedbe adtam; én pedig megkeményítem az ő szívét, és nem bocsátja el a népet. (II Móz 7:3 ugyanez)
Az első csapás után is érdekes módon azt írja, hogy kemény maradt a fáraó szíve, tehát már előtte is az volt. Erre hivatkozik is előre Isten, tehát nem lehet ráhúzni a szabad akaratos interpretációt: "ahogy megmondta előre az Úr" II Móz 8:11 Ez a "megkeményedett" állapotleírás érvényes a 6. csapásig, ahol azt olvassuk, hogy Isten megkeményítette a szívét, viszont a hetediknél megint (spontán?) "megkeményedett a szíve", a nyolcadiktól a tizedikig pedig ismét az Úr keményítette.
Négy csapás esetén olvassuk tehát az isteni megkeményítést, ami látszólag zavarja a képet, de mivel a döntéshozatalok alkalmával gyakorlatban végig ugyanaz történt és előre is volt jelezve a megkeményítés, ezért inkább költői szabadságnak tudom be azt, hogy nem minden megkeményedés mellett olvassuk azt, hogy az Úr tette és nem maga a fáraó.
Egy árulkodó mondat itt is el van rejtve a 10. csapásnál: Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában. II Móz 11:9
Ha eleve elkerülhetetlen volt, sőt az üdvtörténethez szükséges fontos hozzávaló volt a fáraó kemény szíve, akkor miért erőltetné bárki is, hogy az egész ügy az elején még átmenetileg Istentől függetlenül, emberi szabad akaratra bízva zajlott? Isten ezzel tulajdonképpen felesleges rizikót vállalt volna, mert ha a fáraó jó lábbal ébred, és már az első csapás után elengedi Mózeséket, akkor pl. nem lesz páskabárány, se tenger szétválasztás, se mesés szabadulás, de jó eséllyel búcsúzóul az arany adományokat se kapták volna meg az egyiptomiaktól.
Lehetne vizsgálni emberi módon, hogy jó, vagy rossz ember volt az a fáraó, és mérlegre tehetjük az ismert tetteit, de ezzel ne gondoljuk, hogy az Isteni szemszög közelébe juthatunk. Pál apostol viszont még egy ennél is univerzálisabb érvet hoz, mégpedig az Isteni nevének szóló dicsőség és hatalmának bemutatásának a fontosságát. A 18. versben az isteni akarat szuverenitását ismétli: „akin akar könyörül, a kit pedig akar, megkeményít.”
Elhangzik a fő sablonkérdés is, ami minden szabad akaratos vitában aduászként kerül elő:
„Miért fedd hát engem? Hiszen az ő akaratának kicsoda áll ellene?” (9:19)
A kérdés kapcsán a szabad akarat tézisét ismerve előrevetíthetnénk a páli választ, ami valahogy így hangzana. „Úgy van, jól mondod, Isten valóban a szabad akaratodat tiszteletben tartja, hiszen akkor nem is vonhatná a bűnösöket felelősségre a bűneikért, ezért aki jót cselekszik, az a saját jó akaratának gyümölcseként jót arat, aki pedig a saját teljesen független döntéseként a rosszat választja, az Isten sajnálkozása mellett aratja majd a rosszat. Mindenki a maga jövőjének tervezője és kovácsa, és így Isten igazságos, amikor az egyiket jutalmazza, a másikat büntetni.” Aki már olvasta párszor a Bibliát, az tudja, hogy nem ez volt Pál válasza. Ez inkább a majdnem igazi apokrif iratokba való a ferdítésem volt, nem pedig az eredeti írásokkal klappoló. Sajnálatos módon mégis sokan úgy gondolkodnak, mintha ez a kamu apokrif irat lett volna Pál meglátása.
Pál apostol valódi válasza Jézus megkerülős, csőbe húzós válaszaira hajaz. Nem az igazságot, a jogosságot firtatja, hanem a hatalmi kört. Ezt az Isten hozzánk viszonyított nagyságára („ki vagy te ember?”) utalással tette meg, majd a fazekas-agyagedény példázattal, ahol a passzivitás az edények dolga, a létrehozás, a rendszer üzemeltetés, a véleményezés pedig a fazekasé (Istené). Az edényektől nagyon idegen a fazekassal szembeni büszke, öntudatos joghangoztató és minőségellenőri szerep. * Istennek egyszerűen van joga azt tenni, amit akar! Velünk is, ahogy a természettel is.
Ide illik az Ézsaiás 45:9 „Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed? „ Jajj annak, aki alkotója igazságát kétli.
A 22-23 versekben a totális eleve elrendelés világába kalauzol Pál. A leírása szerint léteznek harag edényei, akik nem spontán romlottak el valahol út közben, hanem eleve erre a célra lettek gyártva, de ugyanígy beszél a díszes irgalom edényeiről, akiket szintén eleve egy feladatra készített. A feladat itt is elsősorban az, „hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát”. Ez egyébként nyilvánvaló válasz arra is, hogy vajon létezik-e kettős predesztináció. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a harag edényeire sem úgy tekint, mint kigyomlálandó szemétre, hanem mint feladattal bíró szereplőkre.
Meglátásom szerint Római levél 9. fejezet java része azt a modern ember számára kényelmetlen, sőt a felvilágosodás óta nem polkorrekt elvet magyarázza nagyon egyszerűen, hogy „kispajtások, ti agyagedények vagytok, nem pedig Isten tanítói, akik számon kérhetnék Őt. Lezserebben fogalmazva így hangzik a lényeg:
aki kap kegyelmet, az örüljön, mint majom a farkának, mert az egy meg nem érdemelt, és valójában a jogszerű igazsággal ellentétes ajándék; nem lenne kötelező adnia azoknak, akik méltóztatnak Jézusozni, templomba járni, tizedet fizetni, jóemberkedni, megtérni, stb. Utóbbi - önmagukban egyébként jó - tettek miatt nagyon könnyen fel lehet fuvalkodni, hiába marad akár közben az ember szava járása az, hogy Isten kegyelme az egész. Isten a szíveket vizsgálja!
alázat hit istenfélelem engedelmesség
------------------------------------------------
* a” joghangoztató” feszegetésnek mégis van egy Isten által elfogadott módja, erre példa a Máté 15-ben a kánaáni asszony, aki háromszori (egyébként jogszerű) elutasítottságot tört át a hitével, alázatával. Itt először maga Jézus is többször elutasította az asszonyt (szerintem tanító céllal, nem a szűk és rasszista szíve miatt). Ide vág még: Mt 11:12 „Keresztelő János napjaitól mostanig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. „ A kulcs az alázat. Az Istent kioktató, jobban tudó, követelőző stílus kudarcra van ítélve.
