Az üdvszerző cselekedetek közé észrevétlenül beszivárgó szabad akaratos döntésen alapuló hit problematikáját fogom taglalni főleg az „Azért hitből, hogy kegyelemből legyen” verssor mentén. Ez a félmondat önmagában is legalább annyira mély ütés a felületes szabad akaratos hitvallásnak, mint a római levél híres 9. fejezete.  

Mint ahogy az egész blogban, ebben a bejegyzésben is inkább csak ellenpontozok egy anomáliát, azért nem illik tökéletes és teljes kijelentésnek venni az itt írtakat, mert az itteni gondolatok ama túlkapásokkal együtt lesznek teljesebbé.

" Azért hitből, hogy kegyelemből legyen 

hogy erős legyen az ígéret az egész magnak” Az alcím a Károli fordítást követi. Az egyszerű fordítást is idemásolom, hogy a szövegkörnyezet jobban mutatkozzon:„Amit Isten megígért, azt csak hit által kaphatjuk meg. Ez azért van így, hogy ajándékba kapjuk, kegyelemből.” Római levél 4:16 

Szerintem (vagy csak számomra) a fordítások során erre a félmondatra rákerült némi homályosító avar, főleg ha a mai gyakorlati magyar nyelvből indulunk ki. Én is akár több tucatszor, vagy százszor olvastam már ezt a sort együtt a szövegkörnyezetében, de valahogy eddig belesimult az előtte és utána levő szövegbe. A kegyelemből, és nem saját cselekedetekből való üdvösség üzenete persze már régen megérkezett számomra, de most a szabad akaratos anomáliát észben tartva valahogy jobban kitűnt benne az a réteg, ami a hit eredetére utal.

Akkor válik ez a gondolat kontrasztossá, ha számba vesszük, hogy létezik az a nyílt, vagy tudatalatti túlkapás, amikor egy keresztény azt vallja magáról, hogy a  saját döntése, vagy megtérése után (és révén) kapta Isten bűnbocsátó és üdvözítő kegyelmét. Az is előfordulhat szerintem, hogy valaki azt gondolja, hogy a látszólagos sorrend miatt tulajdonképpen az ő döntése váltotta ki a kegyelmet. Abba is bele lehet kényelmesedni, ha ezt a folyamatot automatikusnak gondoljuk, és evangélista lelkesedésünkben azt találjuk mondani egy hitetlennek, hogy ily módon bárki mehet Istenhez, és Ő mindig mindenkinek kegyelemet fog adni. Rövid kitérőm itt csak annyi, hogy mivel Isten egy szuverén Isten, ezért nem köti semmi, hogy így tegyen.  Annak tudok nagyon örülni, hogy nekem méltatlan izékének adott kegyelmet, de hogy ki mást vesz még be, az az Ő hatásköre. A rosszalkodó Isten aloldalon belül is számtalan példa van arra, hogy Isten nem egy tündibündi dzsinn, sem nem egy szivárványos hippi.

 Bizony, bizony le kell mondanunk arról a lehetőségről, hogy Istennél elérhetünk valamit a saját magunk generálta hitünkkel. Az a baj, ha valaki a hitét, akár kimondatlanul is saját érdemének tulajdonítja, mert ezzel a hitet pont olyan üdvszerző cselekedetté változtatja, ami Pál szerint egy lehetetlen út. Róma 4:1-2. „mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt.”  Jakab levelének 2. fejezete ugyan szól a hit és a cselekedetek összenövéséről, párban járásáról, de akkor is fontosnak tartom az üdvösségszerző hit szigorúan fentről valóságának a kihangsúlyozását.

A hit tehát kegyelem. Más módon fogalmazva a hit nem emberi „szabad akarat” által generált állapot, hanem egy önkényes ajándék, ami teljes mértékben a plántálótól függ, és egyáltalán nem függ az ajándékozott féltől.

 Ezt a konklúziót illendőnek tartom más igehelyekkel is megtámogatni, elsősorban azon keresztül, hogy a hit az egy ajándék. 

"az egynek elbukása miatt uralkodhatott a halál egyetlen ember által, akkor még inkább igaz, hogy azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által." Rm 5:17

"kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" Ef 2:8-9

"amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által" Tit 3:4-5

 „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Rm 9:15-16

 "hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot" II Tim 2:25

 "Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." Fil 2:13

Az üdvözítő  hit csak felülről tud jönni, és valójában nem önkéntes jelentkezés alapú, a következő idézetek ezt támasztják alá. Ez az állítás közvetve alátámasztja a hit=ajándék állítást:

"Az az Isten munkája, hogy higgyetek abban, akit ő küldött." Jn 6:29

"Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el" Jn 6:37

"mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya."  Jn 6:65 

 "Mert nektek nemcsak az adatott meg Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte" Fil 1:29