Egy rövidebb igeválogatás következik, ami egyszerűen úgy készült, hogy megkerestem az új és ószövetségben a szó szerint a címben szereplő kérdésre válaszoló mondatokat. Az átvitt értelemben ide tartozó idézetekre most nem térek ki, de szerintem így is érdekes lehet az összeállítás. Igyekszem a felületes gondolkodást ingerelni, és ebben a posztban is valahogy rámutatni a logikai paradoxonra, ami egy humanizált eszményi műisten és a Biblia Istene, a Teremtő Atya között áll fenn. Ez a kihívás csak azoknak szól, akik a saját Istenükre érvényes állításként tartják számon azokat az állításokat, hogy Isten állandó, igazságos, kegyelmes és tökéletes.

Pld 21:1 Olyan az ÚR kezében a király szíve, mint a patak vize: arra vezeti, amerre akarja.

Dán 4:14 Hadd tudják meg az élők, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött: annak adja, akinek akarja, és a legalacsonyabb sorsú embert is trónra emelheti.

Mt 11:25-27 Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted. Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.

Rm 9:16 nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. 

I Pét 3:17 jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.

Jak 4:15 Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.

Azért, hogy ne legyen pofon egyszerű, egy könnyebben fogyaszthatónak tűnő üzenet is akad a keresési feltételnek megfelelő idézetekben: 

Mt 18:14 Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül

Jn 6:39-40 Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt azt utolsó napon.

I Tim 2:4 (a mi megtartó Istenünk) Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.

 Az idézetek példáin elindulva kérdezem tehát, hogy

- olyan isten-e Isten, aki nem csak bármely halandó, de még egy király tetteit is kézi vezérli, vagy egy olyan, akinek térdet kell hajtania az emberi akarat előtt, mert azt magasabb szentségnek tartja a saját tervénél, sőt azt a tervet valójában csak vágyként üzemelteti?

- olyan isten az Isten, aki ős demokrataként tisztelettel áll az emberi jogok előtt, és úgy intézte, hogy hozzá, a mennybe bárki  betérhet, aki megembereli magát és kiáll legalább egy próbát (hitet generál magában, vagy jóemberségből példásan vizsgázik)?

- olyan isten az Isten, aki mint egy szuper dzsinn mindent megtesz azért, hogy mi sohase szenvedjünk, és állandó boldogságban tartsa földi testünket,  vagy olyan, aki akár nevelési céllal, bölcs és szerető Atyaként megengedi a szenvedést egy magasabb rendű célért, vagy pl. nevelésként?

- olyan isten az Isten, aki azzal hiteget minket, hogy üres poklot akar, de azt mégis képtelen elérni?

- olyan isten az Isten, aki minden két lábon  járó emberszabású humanoidnak azt üzeni, hogy kvázi érdem és válogatás nélkül benne van a mennyei szaknévsorban? Hiszen azt mondja, hogy "minden ember üdvözüljön".

- olyan isten az Isten, aki nem zagyvál, és nincsenek ellentmondásban a szavai? 

Választani kell a kétféle isten között, illetve valahogyan  

akadás mentesen össze kell fésülni a fenti idézeteket.

Az én rövid válaszom az, hogy Isten rendszerében a kiválasztás, eleve elrendelés alap jellemző, és ha ezt befogadjuk, a demokratikus, jogkövetelő egyenlősdit pedig kihajítjuk, a kérdések nagy része eltűnik. A mindenki szó körüli zavar pedig mostani felfogásom szerint úgy simul ki, hogy a nem üdvözülők Isteni szemszögből valójában nem létezőkként futnak (erre utal pl. az I Kor. 6:4), ők még veszteségként sem merülnek fel az Ő szemszögéből, illetve tökéletes igazsága szerint a jogos büntetésük rajtuk marad. A kegyelmezettek büntetése is ugyanilyen jogos lenne, de ők kegyelemből kaptak hitre szóló (előre elrendelt) képességet.

Hozzá kell tennem, hogy ez summázás csak az örökkévaló perspektívára vonatkozik, amibe mi érintőlegesen tudunk betekinteni. A földi nézőpontra nem alkalmazható ez a fatalista és személyválogató nézet, mennyei kivételes eseteket kivéve, amikor közvetlenül Isten vezet erre valakit. (Pl ez történt, amikor Péter apostol megítélte Anániást és Zafirát, akik tulajdonképpen azonnal elkárhoztak) Isten reszortja a kegyelem és a bosszú osztogatása. A mennyei perspektíva földi, hétköznapi  gyakorlattól való  távolsága ellenére azért írok mégis a mennyei perspektíváról, az eleve elrendelő Tökélyről, Igazságról és Rendről, mert Isten személye és a Biblia elemzés az egyházban hétköznapi téma, és ezeken a területeken viszont hiba a gyakorlati, földhözragadt emberi, humanista nézőpontot kiindulási alapnak venni, vagy a Biblia szavainál előrébb helyezni még akkor is, ha akár embertelennek is tűnik az eredmény egy része.

(kép forrása: Kőrösi András, facebook, Csodahelyek Magyarországon)