Istenmérés következik. Melyik is a jobb isten? A rosszul választók, a rosszak szemszögéből próbálom elemezni az istenfelhozatal ajánlatait  A blog fő témája a szabad akarat és az eleve elrendelés viszonya, ezért e kettő szemlélet lesz a vizsgálat kerete. 

Előre kell bocsátanom, hogy az Istenmérés egy igen veszélyes műfaj, amennyiben a művelője nem biztos Isten jóságában. A mérés legitimitását az adja, hogy az emberek többségének hétköznapi tevékenysége ez (pl. a káromkodás keretében istenezés), de teológiai vitákban is felmerül. Először a szabad akarat vallás világképe alapján vizsgálódok. Előre mondom, hogy magasak az elvárások az ehhez tartozó istennel szemben.

Ha hisszük, hogy van szabad választás, akkor rosszul választóknak is létezniük kell, máskülönben ez a felállás gyanúsan hasonlítana egy felülről vezérelt, előre rendelt rendszerre, hiszen adott egy olyan kétutasnak mondott rendszer, ami megvalósult formájában mégis csak egyutas, csak a mennybe vezető. Ez a gyanú ezen a pályán szerintem nem tűrhető, mert Isten és az ember kapcsolatát nagyon hasonlóvá tenné a programozó-robot viszonyhoz, ami a keretet adó szabad akaratos felfogás elemi ellensége. További nem elhanyagolható :-) érv az elkárhozók léte mellett, hogy a Biblia is számos helyen ír a létezésükről, sőt riogatja is a népet ezzel a lehetőséggel. Erre két példa:

"senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás."  Jn 17:2

Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. II Kor 4:3-4

Vannak bizonyos felekezetek, izmusok, akik szerint isten jófejsége  oly nagy mértékű, hogy ez a pokol és kárhozat emlegetés csak tanító célzatú, de valóságalapot nélkülöző. Erre a körre most csak egy mondatban térnék ki az érvelésben, mert egyelőre marginális a társaság, másrészt olyanoknak szól ez az írás, akik az eddigi felsorolt érveket többé-kevésbé elfogadják, a tradicionális bibliafelfogást és istenképet többé-kevésbé követik, még akkor is, ha amúgy  az eleve elrendelés témakörben határozott hívei az emberi szabad akaratnak. Ha csak az apostolok szavait veszem, pár kiragadható mondat kivételével az egészet tekintve, vagy a gyakorlati tanácsokban, az életmódjukban nem látható  az a szintű szabadosság, ami a "mindenki üdvözül a végén" állításhoz igazodna, ha az realitás lenne. (bővebben itt)

Vegyük tehát azt, hogy léteznek a pokol felé tartó rosszul választók.  A szabad akarat istene a rosszul választókról is tudja előre, hogy mit fognak tenni. A munkaköri leírásából tudjuk, hogy nincs se joga, se lehetősége előre tervezni, se eleve elrendelni, ellenben képes előre látni. Látja tehát, hogy a rosszul választók a bűneikkel komoly  károkat fognak okozni az egész rendszernek, illetve maguknak is. Egy istentől nem nagy elvárás, ha teremtő is egyben.  Gyanútlanul induljunk ki abból, hogy a szabad akarat istene is teremtő, tehát a rosszul választókat is ő hozta a világba. Na már most követve a feltételrendszert  és a szabad akaratos isten messze földön híres jófejségét, szerintem felmerül egy ellentmondás, mivel előre tudott egy bekövetkező komoly veszteségről, mégsem tett ellene semmit. Ha tényleg teremtő, akkor kihagyhatta volna a fertőzött anyagot. Ha nem kezeli ezt a problémát, akkor bizony gondatlan, illetve szeretetlen, ha nem tudja kezelni, akkor pedig gyenge. Ezek vádpontok tehát a szabad akaratos isten ellen. Fontos emlékeztetnem, hogy nem a biblia istenéről beszélünk most, hanem a végtelenül jófej, humanista szabad akaratos istenről. Neki kell megvédenie magát! Mondhatja valaki, hogy a humanista isten még így is jobb annál az istennél, aki kvázi eleve rendelve küld a pokolba sok milliárd embert, hiszen ő legalább adott nekik esélyt, teljesen szabad, lejtés nélküli pályán hasalnak el, és csakis a maguk hibájából.

A szabad akaratot valló kolléga értetlenül is állhat itt, kérdezve, hogy mi a probléma, van-e probléma. E mögött szerintem a következő két dolog áll

1 ez a hitvilág olyan mértékig a kapott esély, a választási lehetőség tényére fókuszál, hogy ez a fantasztikus ajándék teljesen elhomályosít minden más szempontot és körülményt, tulajdonképpen agymosó hatású. Isten önmagában csak a szabad akarat adása miatt, és ettől egyből teljesen jóvá válik.

2 megfigyelésem szerint nem annyira alapszükséglet az Istenre hagyatkozás, sőt a sorok között még az a gondolat is beleférhet, hogy Istennek kutya kötelessége a jól választókat, a törvény betartóit megjutalmazni, egyúttal a többieknek büntetést kiszolgáltatni. (*)

Az inkább magunkra hagyatkozás hajlama adja azt a nyugalmat, hogy a velünk ellentétben az esélyekkel rosszul élők büntetését jogosnak tartjuk, a megteremtésüket nem gondoljuk hibának, maximum természetes veszteségnek. Emiatt nincs is mit számon kérni a szabad akaratot adó istentől, hiszen az indításnál ugyanolyan jó volt velük is, mint velünk.

Vajon miért nem így gondolkodok én is?- kérdeztem magamban, hiszen jól hangzik az előbbi érv. Azt találtam, hogy én nem hiszek a totális szellemi függetlenségünkben, és az Istenre hagyatkozás a célom. Ez a beismerés viszont egyúttal megkérdőjelezi a képességeimet, hogy egy ilyen elméleti vitában autentikus módon tudjam képviseli a szabad akaratos oldalt is… Mindenesetre az izmus leírását követve tovább próbálkozom.

* Visszautalok az igazságszolgáltatásra: Habár Isten fő feladata, sőt küldetése az igazságszolgáltatás, csak azt felejtjük el mi, a kis farizeussággal megkísértettek, hogy valakinél ugyan lehetünk jobbak, de jók nem. Ha én se vagyok jó, akkor már nem fogom lenézni a szomszéd bűnöst, aki velem ellentétben nem kapott kegyelmet. A választásunkkal sem(!) szerezhetünk magunknak üdvösséget, mert akkor az üdvszerző cselekedet lenne, pedig olyan nincs, hiszen kegyelemből van üdvösségünk, nem cselekedetekért, hit által, ami Isten ajándéka (Efezus 2:8-9). Ha ajándék, akkor hiába tűnk úgy idelentről nézve, hogy én döntöttem, mégse mondható az örökkévalóság nézetéből, hogy függetlenül akaró lényként cselekedtem. Ezzel visszakapcsolódok a szellemi függetlenség kérdéséhez. A Bibliában előforduló nagy számú ezt igazoló vers közül idézek kettőt, hogy biztosabb legyen a függés valósága:

Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Mt 6:24

Nem tudjátok, hogy ha valakinek a szolgálatába álltok, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? Rm 6:16

Ezek alapján a szubjektív érzékelések ellenére nem létezik olyan ember, aki az itt említett urakon kívül más úr szolgálatában állna, vagy úr mentes, tehát gondolkodásában teljesen független lény. A függőség állapota igenis indokolttá teszi az egyén sorsa mögötti felsőbb felelősség, vagy behatás keresését, tehát vizsgálhatjuk, hogy miért nem avatkozik be egy isteni rangban levő szereplő, ha azt látja, hogy a teremtményei kárt okoznak. Igaz, hogy van erre a kérdésre egy bibliai válasz (Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Jn 17:15), de ez a szabad akaratos felfogást hűségesen követve szerintem nem annyira jó válasz, nincs benne elég szeretet, túl konzervatív.

Az eddigi fejtegetés kidomborított egy újabb kardinális problémát a szabad akaratos ideológia épületében: függetlenség nélkül az egész vallás is inog. A logikát követve azt állítom, hogy a szabad akaratos isten nem tud egyszerre

- szerető lenni a gonoszok felé, 

- teremtő maradni, 

- a szabad akarat függetlenségét biztosítani az embereknek.

Lehet úgy teremtő, hogy ad szabad akaratot a rosszaknak, de akkor nem szereti őket humanista szinten, és csak úgy lehet szabad akaratot adó, ha vagy nem szereti őket, vagy nem ő teremti őket, bár így gyenge is lesz, illetve egy vele összemérhető ellenséges teremtő is kell a rendszerbe. Ha a szabad akaratot engedjük el, akkor pedig tudathasadáshoz érünk, illetve az eleve elrendelős istennél találjuk magunkat.  Akármelyik szabad akaratos istenes ujjunkba harapunk, tudathasadás, vagy jelentős arcvesztés az eredménye. Ez egy nyilvánvaló anomália, ha tudjuk, hogy a Biblia Istene tökéletes, mindenható és szerető. 

Nézzük akkor az eleve elrendelésben is utazó isten rendszerét! Igaz ugyan, hogy humanista szemeink számára nagyon igazságtalannak tűnik a rosszul választók léte az eleve elrendelés állításával együtt, de az a helyzet, hogy a Biblia szerint van ilyenre példa. Van, akiket már születésük előtt erre, vagy arra a pályára küld az (eleve elrendelő) Isten, mint pl. Ézsaut, vagy a fáraót a Római levél 9. részében írtak szerint, vagy I Péter 2:8-9 szerint a hitetleneket, ...akik beleütköznek (a sarokkőbe), mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. Az Ő feloldása nem valamelyik rendszer alapozó állítás elmaszatolása, hanem az, hogy az a rossz, aki istenmérésbe kezd, és felmerül benne a kérdés, hogy a Teremtő egy picit is elmaradhat-e az állandó tökély szintjétől akármelyik cselekedetében, vagy szavában. Ezt a kérdést feszegette Pál is: 

Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja? Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? Vajon nem azért is, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített Róma 9:20-23

Megfigyelésem szerint a biblia istenének nem okoz teológiai, vagy identitás problémát, ha igazságtalanak, vagy szeretetlennek tartják hiszen eleve nem az a célja, hogy jól szerepeljen a közvélemény kutatásokon. Mondhatom, hogy elég karakán, illetve szuverén isteni identitása van, ha ilyeneket mer  kijelenteni:

Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél. Hadd tudják meg napkelettől napnyugatig, hogy nincs más rajtam kívül, én vagyok az ÚR, nincs más! Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az ÚR, cselekszem mindezt. Ézs 45:5-7

A szabad akaratos istennel szembeni vádakat véve ő jól jön ki a teremtés témában, mert a teljes teremtést egyértelműen elvállalja, nem lehet gyengének titulálni és a gonoszok világban tartását is megindokolja.

Szabad akaratot nem ígért, ezért eleve nem kell megfelelnie a szabad akaratot is adó istentől elvárható jófejségnek.

A bűnösöknek sorsa felett nyilvánvaló hatásköre van, de a felületesség miatt vele szemben felmerülő szeretetlenség, vagy igazságtalanság vádakra az a nagyon egyszerű válasza, hogy nincsen igaz ember egy sem, senki sem követelhet igazsághoz méltó jutalmat a saját tettei után.

Azt még lehet firtatni, hogy eleve rendelőként miért nem teremtett csak jóra alkalmas embereket, hiszen a szabad akaratos istennel ellentétben neki  elvileg az is belefért volna, de erre azt a választ találom, hogy a teremtés központi célja nem mi voltunk, hanem Jézus és az a nagy mű, amit ő véghezvitt a megváltásával. Ehhez szükséges volt a bűn is. 

Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön (Rm 11:32)

Ő valahogy más szemmel néz mindent. Neki nem kérdés, hogy Ő állandóan jó. Valójában magunkat kell csak győzködni, ha a jóságát illetően nem elég tiszták az előbbi válaszok. (Lehetnek az enyémeknél jobb válaszok is, de azok is csak a jóságán belül maradva lehetnek igazak.)

 Sokféle, nem túl humanista, de bibliai választ találunk az érzékeny kérdésekre, de a többség amolyan Isteni módon átlépi a mi földi logikánkat és egy magasabb dimenzióba próbál vezetni:

- amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál Ézs 55:9,

- Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Jn 17:15,

hasonló üzenetű a búza és konkoly példázat (Mt 13), hiszen hagyja együtt nőni a kártékony növényt a hasznossal, mert a hasznos növényre vigyázni akar.

Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat! Mt 18:7

. S Z E R E T .

Ez akkor is igaz, ha gonoszként ez abban merül ki, hogy ad esőt a földünkre (Mt 5:45), illetve levegőt a tüdőnkbe, vagy akármi mást, ami a puszta létezésünkhöz kell.

  Hozzá kell idomulnunk, őt kell kutatnunk és keresnünk, nem pedig neki kell hozzánk térnie. Ő maga a szeretet. Akkor is szeretet, ha éppen milliárdokban mérhető számú teremtménye kerül a pokolba, majd a tűz tavába, és akkor is, ha féltékenyen szeret, vagy éppen fenyít, de nyilvánvalóan akkor is, amikor megment, vagy amikor örömet szerez. Ha a pokolba küldene, Ő azt is  igazságnak hívhatja. Kiszabadít akár a tűzből is, de ha nem tenné, akkor se tisztelünk másik Istent (Dániel 3:18) Ő maga az igazság. Ha esetleg azért teremt valakit, hogy az illető egy kísértő legyen, Ő akkor is igaz marad, és senki sem kérheti számon. Szerintem akinek belefér az Istenképébe az eleve elrendelésről, vagy pl. a kiválasztottakról szóló bibliaidézetek üzenete, annak a rosszul választók sorsán túl más egyéb sem okozhat fennakadást, se bizonytalanságot a Teremtő Isten állandó jósága felől. 

Az elkárhozók helyzetét tekintve tehát azt találtam, hogy miközben a szabad akarat teológiája komoly logikai hibákat rejt, az eleve elrendelés, vagy a kettőt integráló kompatibilis szemléleten belül Isten integritása és identitása se sérül, bár ehhez az állításhoz hozzátartozik, hogy utóbbi Isten nagyon eltér a humanista istentől. Remélem az is eszébe jutott az olvasónak a meccs közben, hogy mennyire pitiáner és emberi ez az egész méricskélés. Isten nem tolerálja, ha így közelítenek hozzá. Nála az alázat és a teljes kapituláció az, ami megnyomja a csengőt. Kövessük őt, és a szavát ahelyett, hogy kedvesebbnek tűnő istenképeket faragunk magunknak!