Mivel Isten teremtés célja rendszerint a szabad akarat indoklásába is beleszövődik, ezért foglalkozok ezzel a területtel is.  A független szabad akarat vallása szerint Isten valószínűleg azért teremtette az embereket, hogy legyenek játszótársai, hogy legyenek olyan, tőle független lények, akik önként, minden külső befolyás nélkül választják őt a szeretetük tárgyává. További sugalmazott ok, hogy neki is legyen lehetősége szeretni. Ez így meghatóan hangzik, emellett gyanúsan emberi is. Bibliai idézetekkel közelítem a kérdést és ezek alapján én bizony egy Fiú és Atya központú világra és teremtésre fogadok, ahol az Isteni dicsőség szerzés, a megváltás volt az elsődleges szempont. 

Először elődöktől idézek, akik már  feltették ugyanezt a kérdést: https://www.gotquestions.org/purpose-of-man.html

Az ottani szöveget röviden úgy foglalom össze, hogy Isten a saját dicsőségére teremtette a Földet. Mi is azért vagyunk, hogy őt dicsőítsük. Ez igen távol áll attól az öntudatos felfogástól, amiben mi kb. egyenrangú félként partnernek választjuk őt, mert MI voltunk olyan okosak, hogy belássuk, hogy ez jó Nekünk. Az egész RÓLUNK szól, MIÉNK  a dicsőség, hiszen MI tértünk meg, MI hoztuk a döntést, és ez az örökös, elidegeníthetetlen és legszentebb döntési jogunkból adódik. Isten tapsol nekünk a nézőtérről, de mi vagyunk  a színpadon. Tudom, hogy sarkosnak hangzanak a szavaim és nem nagyon akad olyan buta ember, aki pont ilyen szavakkal tenne vallást a hitéről, de attól még a sorok között tetten érhető ez a felfogás. 

 Az efféle humanizmus egyik tagadására példa Ezékielből a 36:22 "Így szól az én Uram, az ÚR: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyre gyalázatot hoztatok a népek között, amerre csak jártatok." 

Ez az eset az újszövetségi megváltás szinonimája is, hiszen a tévelygő, bűnös Izrael felülről vezényelt  visszatérítése a szövegkörnyezet, és látható, hogy egyáltalán nem valami romantikus érzés a mozgatója, hanem csakis Isten tökéletes személye.

ttps://www.desiringgod.org/messages/why-did-god-create-the-world

John Piper szerint az is az Isten dicsőségére teremtést igazolja, hogy Isten a saját képmásaival népesíti be a földet, és a képmás feladata általában az eredeti dicsőítése. Szerinte a Róma 1 is azt erősíti a képmások kapcsán, de van némi probléma ebben. Ha Isten ember arcú, akkor egy emberarcú műisten imádata nem lenne bűn, hiszen az is Isten imádatának számítana. Azzal viszont nagyon egyetértek, hogy Isten nem szükségében teremtett. Nem volt hiánya, mert nem képes a tökéletlenségre.  Ő előtte is teljes volt, nem a mi létünk tette őt teljessé. Hozzátenném viszont hogy Jézusnak van egy nagyon erős vonzódása hozzánk. Ennek egyik sajátos bizonyítéka a Jn 17:24: "Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál".  Ez ugyanaz az érzés, mint amit akkor érzünk, amikor történik velünk valami jó, vagy valami nagyon szép és különleges  helyre eljutunk, és azt érezzük, hogy meg szeretnénk osztani az örömünket egy szeretetünkkel.

Az ember teremtésével és részben annak céljával az I Mózes 1:26 és és 2:15 is foglalkozik:

„Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik” 

„És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.”

Apcs 17:26 az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait 

Ezek szerint valójában földi helytartónak és főkertésznek állította be az embert, mindazonáltal valamiféle isteni hasonlóságot is kaptunk.

A Máté 22:37-38 a nekünk adott Isteni főparancs szintén utal az egész művelet céljára: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat." Az Isten szeretési cél, mint legfőbb parancs szintén nem arra utal, hogy mi voltunk a középpont, hanem arról, hogy Isten maga.

Salamon - aki mellesleg az ige szerint a legbölcsebb ember titulusát bírta - azután, hogy mindent kipróbált és kiábrándult, arra jutott, hogy Isten félelme az egyetlen értelmes dolgunk (Prédikátor 12:14)

Ha a létünk célja a dicsőség adása, akkor arra saját erőből  a bűnbeesés óta alapból képtelenek is vagyunk a Róma 3:23 szerint: „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” Az utána következő vers szerint jóra (pl. őt rendesen dicsőíteni) képesek is csak az ő segítségével lehetünk. Tehát ezen a ponton is ő kerül a középpontban, nem pedig mi, a mi döntésünk, a mi szeretetünk.

^"Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.”

Ebben a témában sem tudok nem kitérni a valódi Bibliai kereszténység Atya központúságára. A meccs végén (a mennyben) is feltétel nélküli dicsőítés zajlik:

Jelenések  4:8-11 „A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!” És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön-örökké él, leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett”. 

Ézs 45:6 Én öveztelek föl, noha nem ismertél. (azért, hogy) Hadd tudják meg napkelettől napnyugatig, hogy nincs más rajtam kívül, én vagyok az ÚR, nincs más!

Rm 11:36 Bizony, tőle (Jézus), általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké

Zsidó 2:10 az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

Jn 14:13 amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban

Ézs 48:11 Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet!

Mi az Úr akarata?

 Ef 1:11-13 „az ő akaratának titka … az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban.

Isten dicsősége, mint végcél itt újra kitűnik. Ez alapján szerintem már nem nehéz elfogadni azt, hogy Istennek van akarata, ami ráadásul mindenre kiterjed. Eme befolyásról sokan képzelik, hogy csak részleges, pl. csak a kiprófétált események, ígéretek vannak előre fixálva, de a többi dolog lényegében az emberi szabad akarat hatalma(!) alá van rendelve.  Ha ennek a megoszlásnak isteni alapja lenne, akkor lennének utalások rá, hogy mettől meddig rögzített az Isteni terv, és meddig szabad, de ilyet valahogy nem olvasunk a könyvünkben, és legfeljebb közvetett és szubjektív  "bizonyítékokat" tudnak felhozni az érvelők  (pl. példákat arra, amikor a látható szerint az emberi akarat dönt valamiről, vagy mikor azt olvassuk, hogy Isten választási lehetőséget ad, vagy azt mondja, hogy megváltoztatta a tervét). Mint sok más Bibliai témában, itt is paradoxont találunk, hiszen az az Isten mondja ezt, aki nem változik, illetve ahogy az előbb idéztem, előzetes, és kiterjedt tervei vannak. Ilyenkor rajtunk (is) múlik, hogy melyik felét választjuk a paradoxonnak, a választós Istent, vagy az eleve elrendelőt, vagy megpróbáljuk mindkettőt együtt egy rendszerbe foglalni (erre egyelőre kompatibilis felfogást találtam a legjobbnak).

 Isten akarata tovább fejtve:

Kol 1:9 tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát… utána több dologról ír, pl. - teremjetek gyümölcsöt, legyetek álhatatosak, hosszútűrőek, - adjatok hálát;

 Kol 1:15-20  „Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.”

 Van itt egy nem közvetlen kijelentés, ami a teremtés céljára utal. Nem azt olvassuk, hogy egy emberi értelemben tökéletes világ létrehozása volt a cél. A cél inkább a Fiának szóló ajándék készítése volt, ahol Ő a kezdet, ahol Ő van benne minden atomban.  Csak az elrontottnak tűnő rendszerben lehet benne a dicsőséges lehetőség arra, hogy maximális áldozattal az egész világot meggyógyíthassa.

Rm 9:21-23 Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja? Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? Vajon nem azért is, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített

A 23. versben Pál indoklást ad arra, hogy miért is vannak a harag eszközei. Ők bizony nem csak úgy öncélúan teremtődtek, és nem is valami isteni hiba, vagy kompetens ellenség termékei -mint ahogyan a szabad akarat felségét vallók valójában gondolják- , hanem azért, hogy az irgalom eszközeinek irgalmat lehessen adni. Ezt talán úgy is fogalmazhatjuk, hogy jó nem létezhet rossz nélkül, hiszen akkor nincs viszonyítási alap.

Rm 5:20 A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik

Itt sem mondhatjuk, hogy hiba volt a bűn bejövetele, ha ez egy láncfolyamat eleme, aminek elengedhetetlen végeredménye viszont egy tervezett és kívánatos jó dolog.

A Római levél 11. részében is több ponton tetten érhető a rendszer célja (megtérés) és az ehhez szükséges előfeltétel a zsidók elferdülése Istentől:

12 az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket. 

15 Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta,

19 Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.

A teremtés fókuszában egyértelműen a Fiú volt, nem pedig mi!

A szabad akaratunk, mint teremtési cél viszont nem olvasható ki az írásokból.

Az előbbieket erősíti az I Péter 1:18-20 is: „nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén: Aki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek,”  valamint "Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek" (Apcs 2:23)

Jézus küldetése, a megváltás is az egyetlen előre rendelt terv része volt. Nem fenntartható, hogy látható világunk és a történelmünk is  egy hiba utáni újratervezés, vagy csak egy B terv.

Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön (Rm 11:32) Rendszerleíró állítás. A bűn léte tehát nem anomália, hanem szükséges adalék volt a fő célhoz vezető úton. Ezt erősíti a Galata 3:22 is: az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek.

Apcs 3:18 amit az Isten előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog, azt teljesítette be így. (lehet azon lovagolni, hogy itt csak előre tudás látható, de van még bőven a tervezést egyértelműen felvállaló mondat)

Apcs 4:27-28 a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék.

Luk 22:22 az Emberfia elmegy (ugyan), amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt. 

 Nem tagadom, hogy Jézus révén meglehetősen kedvezményezettek lettünk, de a teremtés akkor sem elsősorban értünk történt. Ide illik a Jn 3:16, mint teremtési cél határozás: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”

Ezt olvasva azt is gondolhatnánk, hogy Isten valamiért jobban szeret minket, mint az első Fiát, de azt is, hogy a megátalkodott, pokolba szóló jeggyel rendelkező bűnösöket is pont ugyanannyira szereti, mint minket, de szerintem ez nem az igazság. Ha utóbbi lenne az üzenet, akkor "a fiát adta érte" rész után vége lenne a mondatnak, hiszen azután már erősen szűkül a valóságban is jól járók halmaza. Akiről eleve tudja, hogy pokolba fog kerülni (ez az állítás még a szabad akaratos kereteken belül is elfogadható feltevés) azt hogyan szeretné már ugyanúgy, mint aki vele lesz a mennyben?  Neki ne lenne hatalma olyan rendszert építeni, amiben minden gonosz kapna valahogy egy mentőövet, nem csak az, aki Jézusossá lesz? Hiszen mindenkit szeret, nem? Nem tudná Isten úgy intézni, hogy mindenki Jézusossá váljon? Ez is arra utal, hogy nem az emberek összességének (plusz a természetnek) megmentése az elsődleges cél, hanem valami más, ami Isten és Jézus körül forog.

Az első állítást a Jn 17:23 korrigálja: „úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél”. Ezek szerint pont fordítva van, a kiválasztottakat emeli fel arra a szeretettségi szintre, ami Fiúé volt öröktől fogva.

 Jn 17:21-26 mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”

Jézus főpapi imájában sem a szépségkirálynők butaságával beszél a világ megmentéséről  a világ békéről :-), hanem szigorúan a körön belül, a kiválasztottakkal foglalkozik. Csak mi vagyunk az Atyáé, és a Fiúé, nem akárki, aki emberszabású. A világnak tart itt bemutatót Úr Jézus, és ez is arra utal, hogy ez a kör nem lehet a teljes világ. A szeretetünk növelése is rendszer cél, de ebből se vezethető le az Isten rovására növelt emberközpontúság.

2 Tim 1:9 Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. 

Már a teremtéstől kezdve célja volt velünk, mégpedig az, hogy kegyelmet kaphassunk, Jézus munkáján keresztül.

I Tim 1:15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.

Ezzel a mondattal (ha nem lenne több információnk Isten akaratáról) igazolható lenne, hogy mi vagyunk a teremtés lényege, de az isteni kijelentés, a Biblia nagyon nem csak 1 db. mondat, akármennyire is szeretné ezt a korlátolt képességű emberi agyunk. Egyébként nincs azzal baj, ha valaki őszintén úgy érzi, hogy szerelmes belé Isten/Jézus, mert ez tud hódítani, sőt ez hódít igazán, de sajnos gyakori mellékhatása ennek a komolytalanság és az Istenfélelem/tisztelet/ismeret hiánya, ami viszont már nem éppen a szellem gyümölcsei közé sorolandó.

Dán 4:31-32  Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival.

A fentiek egy egyébként problémás ember szájából hangzottak el, de figyelemre méltó, hogy mikor történt. A kiemelt antihumanista félmondat a megtérő szellemével együtt jött, de közben jött az Isten szeretet és félelem is, ami szerintem igazolja az egészet.

Példázatokból is lehet következtetni a rendszer céljára.

Mk 12-ben a szőlőmunkások mi emberek vagyunk, a szőlősgazda pedig Isten. Nem úgy tűnik, hogy egy idilli kommunista tsz-hez hasonlóan a munkásokért létezne az történetben szereplő gazdaság és a gazda. A talentumos példázatokból sem az olvasható ki, hogy a jó és hű szolgák lennének a rendszer középpontjában, még a nagy mértékű ajándékaik ellenére sem.

Idézek egy igét Ézsaiástól, aminek a vonatkozása talán vitatható, mert elsősorban egy esetleges Istennel történő verseny kapcsán írja le ennyire az emberiséget:

Ézs 40:15, 17,22 a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyőben, olyanoknak tekintetnek ... Minden népek semmik Ő előtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja. ... ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte

Ez is csak az Istennel szemben állókra vonatkoztatható, hiszen Jákobra és a megtérő pogányokra többek között ezeket a nagyon meleg szavakat mondja:

Ézs 43:1 oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

Az viszont látható, hogy valami bibi van azzal az állítással, hogy Isten szerelmes a teljes emberiségbe.

Tökéletes kijelentés birtokában nem lehetek, valószínűleg árnyaltabb ez a kép is, mint ahogy én most látom. Ha pl. a szolga szó mentén továbblépünk, akkor Jézus olyat is mond a választott kis csapatnak a Jn 15-ben, hogy ők már barátai, nem szolgák:

14-16 Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

Legalább közvetetten igazolható ez alapján, hogy a gyümölcstermésünk is benne lehetett a teremtés céljai között.

Jn 12:14 ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

Jézus küldetése is egyértelműen a halál volt, hiszen ő az első számú búzamag.

Mondhatnánk, hogy csak a megjavítás idején kapott észbe Isten, az előtte történt elfajulás véletlenül történt, vagyis arra az időszakra vagy nem volt terve, vagy valakik teljesen lerombolták az Ő jó tervét. Ebben a szemléletben viszont Ő kikerülhetetlenül egy gyenge hatalmú szereplővé silányul.  Minimum butaság, de inkább eufemizmus azt erőltetni, hogy létezhet olyan terv, aminek van egy szükséges előzménye, de az előzmény mégsem volt benne a tervben. Ilyen állítások hallatán az evolúció vallástól kölcsönvett mértékű hit dereng fel nekem.

 Ef 1:4-6 őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét

Két célt is meghatároz itt a teremtésünk létünk indoklására. Egyik a megjavításunk,  másik a saját dicsősége.

Ef 3: 8-10 „hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége.”

 Pld. 16:4 Mindent rendeltetésének megfelelően készített az ÚR, még a bűnöst is: a veszedelem napjára.

Bizony, ez is a teremtés célja… Hogyan is férhetne ez bele a jó öreg  humanista istenképbe???

Ézs 53:10 Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze (Jézust). De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele

Rm 9: 11  (hogy) Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint

I Jn 4:9-10 Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. 

Tehát nem a teremtésben volt legjobban kidomborítva szeretet, hanem a megváltásban.

Megváltás viszont nem lehetséges egy olyan rendszerben, ami eleve romlatlan, és amiben nincs halál legalább átmenetileg.

Ef 1:4-5 őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint

A teremtéskori dicsőségszerzés be is teljesedett, de nem egy hozzánk köthető cselekedet révén:

Jn 13:31 Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne

Ha a logikát nézzük, (sejthetően Istennek is van logikája, bár nincs kizárva, hogy ő mégis máshogyan számol) és azt alaptételnek fogadjuk el, hogy Isten jónak találta az elsődleges teremtését, akkor ezeket a lehetőségeket látom:

1)     Az eredetileg jól működő világnak van egy olyan tulajdonsága, hogy bizonyos előre tervezett eséllyel (a szabad akarat révén) el is romolhat, mégpedig a kezelő személyzet gondatlansága, engedetlensége, vagy egy a Teremtőtől idegen külső beavatkozó (sátán) hatására. Nem véletlenül veszem ezt a kombinációt, mert ezt képzelik sokan valósnak.

Erre az elméleti világra igaz az, hogy bizonyos esélye van annak is, hogy a teremtés fő célját (a Fiú küldetését, ahogy láttuk az előbb) nem tudja véghez vinni, mert „véletlenül” nem következett be romlás. Mivel ebben a keretben alap jellemző a "szabad" akarat, az akarat szabadsága, ezért muszáj léteznie ilyen elméleti scenáriónak. Viszont ez a kis esély egyúttal logikailag kizárja ennek a verziónak az esélyét, hiszen egy független, potens és mozgásában nem akadályozott tervezőnek semmi(!) oka arra, hogy betervezzen egy olyan hibalehetőséget (azaz az el nem romlást), ami a fő célját akármilyen kis eséllyel, de megakadályozza. (Természetesen ami a mi szempontunkból nem tűnne hibának az el nem romló világ, csak munkanélküli és dicsőség hiányos lenne benne Jézus) Szerintem Isten, vagy egy logikus tervező eleve nem is teremt olyat, ami biztosan nem termi az általa várt gyümölcsöt.  Lehet mondani, hogy ez buta érv, mert ha olyanra sikerül a világ, hogy nem kell megjavítani, akkor annak is biztos örülne a tervező, de Isten beszéde szerint neki teremtési célja volt a megváltás, tehát ebből kell kiindulnunk, nem az emberi eszünkből.

Az elromlás két módon történhet, vagy tervezetten, vagy független akaratból, elhajlással. A független akarat verziója az előbbi bekezdés logikája miatt nem illik a rendszerbe, tehát a rendszer alap kritériumai csak akkor állnak össze, ha az elromlás is tervezett.

2)      Egy jól működő tökéletes világot teremt, aminek a jósága kiterjed arra is, hogy nem tud elromlani, tehát se bűn, se halál, se romlás, se sátán nem jelenhet meg. Nyilvánvalóan szabadnak nevezhető akarat sem lehet a rendszerben.  Ez az opció nem valós, nem látható, sőt Isten sem mond ilyet, ezért kizárható ez a lehetőség. Ezzel is az a bibi, hogy Jézusnak itt sincs benne dolga, se dicsősége, pedig ez fontosabb szempont lenne, mint az emberek jóléte.

3)      Olyan világot teremt, ami induláskor jól működik ugyan, de gyárilag bele van kódolva az elromlás, és Ő abban leli a kedvét, hogy azt megjavítsa a Fősegédje, első Fia révén.

Ha viszont azt elfogadtuk, hogy egy kreatúra eleve elromlásra van tervezve, és azért, hogy meg lehessen javítani, akkor bölcs dolog-e azt állítani, hogy a világ szabadon engedése után menet közben a cselekmények már a tervezőtől függetlenül történnek?

 A véleményem ezek alapján az, hogy Isten elsősorban a Fia és a saját dicsőségéért teremtette a világot. Nem mi vagyunk a világ közepe, ahogy az ember (vagy teremtmény) központú istentagadó világi felfogás sugallja, bár az egyértelmű, hogy az övéit Jézus zavarba ejtően nagy kegyekben részesíti.  Ő tökéletes egységben van az Atyával. Arról sem beszél Isten, hogy  tőle független akaratú lények elismerésére vágyott, de arról igen, hogy minden az ő dicsőségéért teremtetett. A megváltáshoz szükséges bűnbeesés és a számtalanszor említett ide vonatkozó eleve rendeltség miatt a gonoszok léte sem hiba és Isten tökéletessége kizárja, hogy önmagát kijavíthassa. Szerintem a független szabad akarat létének és szükségességének az igazolása ezen a vonalon nem lehetséges.

(az illusztráció forrása: Rafael Schmall)