Megfigyelésem szerint a biblia szerzője időnként váltogatja azt a nézőpontot, amibe helyezkedve aktuálisan kommunikál velünk. Egyszer az örökkévaló, mindent előre tudó és tervező Isten nézőpontját használja, egyszer pedig a korlátozott képességű ember nézetét. Utóbbiban a jövő bizonytalan, vagy feltételes, illetve látszólag a mi döntéseinktől függ. Az ilyen váltások ráadásul akár egy mondaton belül is előfordulhatnak. A módszer magyarázata talán a könnyebb emberi fogyaszthatóság lehet, viszont ez a kommunikációs jelenség számtalan helyen azonosítható a bibliában. Van ahol kompatibilizmusnak hívják ezt a nézetet, így én is használom ezt a fogalmat. Eddigi állás szerint ez a leképezés tűnik a legjobb megoldásnak az eleve elrendelés (predesztináció) és a független szabad akarat vallása közötti kibékíthetetlen ellentétre és zavarokra.

Apcs 13:17-22 Isten kiválasztotta atyáinkat, naggyá tette a népet…kivezette őket… hordozta őket …eltörölt hét népet Kánaán földjén ...bírákat adott, Sault adta nekik…Dávidot emelte királyukká

Ezek mind emberi cselekedetek voltak, de egyúttal Isten is elvállalja őket, mint cselekvő és  akaró személy is.

Ézs 55:9 ”Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ez az ige alátámasztja  azt, hogy kétféle nagyon eltérő nézet van, és hogy az eltérés oka az alanyok képességeiből adódik. 

Igazából rengeteg példát lehetne találni a Bibliában, ami igazolja ezt a párhuzamosságot. Elegendő feltétel, hogy jelen legyen benne Isten, mint aktív szereplő, és a tevékenység olyan legyen, aminek a kivitelezéséhez emberi szerepvállalás is kell.

I Móz 45:7-8 Isten küldött el engem (Józsefet) előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett.

 Kor 3:6-7 Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.

II Thessz 2:13 kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. ...15 Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.

Ő választott, mi pedig hiszünk, mindkettő cselekedet és ugyanazt az eredményt hozza létre, eltérő alanyok által. Egyszerre látunk választottságot, és szabad akaratot sejtető cselekvésre felszólításokat.

Apcs 2:23 aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. Jézus halála isteni terv is volt, de egyúttal a jelenlévő emberek „szabad akaratos" cselekedetei is kellettek a művelethez

Ézs 55:8-11 Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

Nekünk is van akaratunk, utunk, meg neki is, de az Ő akarata feljebbvaló, az ellen nem lehet tenni. Az ő akarata gyakran egy ember akaratában is megnyilvánul.

 Apcs 5:38-39 ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok.

A szándék, vagyis akarat. Emberi és Isteni. Előbbi is létezik, de a hatásköre egyértelműen be van állítva a valódi hatalommal bíró akarat mellett.

Rm 1:10 szüntelenül kérem imádságaimban, hogy Isten akaratából egyszer már el tudjak menni hozzátok.

Pál dönti el az agyával, hogy mikor megy, de mögötte ott az Isteni akarat és terv.

Zs 51:17 Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám

Isten is nyitja, meg az ember is.  Egyszerre.

Jézus életében a legfontosabb esemény körül is van egy kompatibilizmust igazoló vonal.  Előzetesen háromszor is szól a földi pályafutása véres végéről (pl. Mt 20:17), amivel a sztori 100 %-os előre rendeltsége igazolódik, de a megtörténés előtt a  Gecsemáné kertben szintén egymás után háromszor elhangzott egy olyan mondat is, ami Jézus emberi akaratának a létét is igazolja.  „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Mt 26:39).   A két igehely összekapcsolása mutatja a kompatibilizmust, egyúttal alá is ássa a csak szabad akarat és a csak eleve elrendelés végleteit is. Az is tény, hogy előre meg volt írva minden, és a bekövetkezett események végül 100% pontossággal követték az előrejelzéseket (a tervet), de az is igaz, hogy Jézusnak, mint embernek volt legalább egy olyan (a többihez hasonlóan nem szentségtelen, vagy bűnös) időszaka, amikor erősen felmerült benne, hogy a saját akarata talán felülírhatná az előre tervezett menetrendet, illetve az egyértelműen igazolható, hogy volt neki saját akarata, és akár az is, hogy ez az akarat gondolat szinten, elméletben tudott független Isten akaratától, vagy másként fogalmazva azzal nem 100%-ig párhuzamos lenni.

Talán ez eshetett meg a Mt 27:46-ban is: „Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Mindazonáltal a Gecsemáné kertben az előbbi események után következő mondatban (gyakorlatilag  perceken belül) a szerző már visszabillent a  az isteni fixált jövőképes világba: „Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.” (Mt 26:45-46)

Jézus hatalmasságából és dicsőségéből ez a kitérő sem vonhat le, de azért megjegyzem, hogy őróla általánosan tudható, hogy bármit tett, azt a mennyből másolva tette, azaz az Atya akaratát követte végig. Ő valamiért nem érezte derogálónak ezt a látszatra robotszerű létet.

A kompatibilista szemlélet sokkal több, és komplexebb, mint önmagában a szabad akarat tagadása és az eleve elrendelés hangoztatása, mert pl. a közbenjárás (külön alcímen írok erről bővebben itt) esetében mindkettő végletre egyszerre van szükség. A rendszert tekintve külön kell választani a két komponenst, azt hogy éppen melyik nézőpontra van szükség az egészséges üzemhez. Ez az egészséges üzem egyébként elég egyszerű, annak, aki eszerint éli a hitéletét. 

Isten megbánta, de mégse bánta...

I Sámuel 15. részben több ponton is olvasunk arról, hogy hogyan viszonyult Isten Saul első komoly bukásához, ami miatt egyből elvesztette szellemben a királyságot.

10-11 szóla az Úr Sámuelnek, mondván: megbántam, hogy Sault királlyá tettem

29 Izráelnek erőssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon

ue: IV Mózes 23:19 Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?

 35 És Sámuel nem látogatá meg többé Sault egész halálának idejéig; de bánkódék Sámuel Saul miatt. Az Úr pedig megbánta, hogy királylyá tette Sault Izráel felett.

16:1:Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt (Sámuel)?

Azt leszögezhetjük, hogy Isten tudta előre, hogy Saul nem fog beválni, sőt én azt is merném mondani, hogy örökkévaló valóság nézetből ez tervezve is volt, nem csak tudva. Már akkor is furcsa a valódi értelmű megbánás szó használata, ha csak előre tudta Isten, de az előre tervezés esetén még erősebb ez a bökkenő. A megoldás kulcsa a 29-es versben van szerintem, ahol egy örökkévaló igazság hangzik el, miszerint Isten nem bán meg semmit, MERT NEM EMBER. Sámuel viszont már ember, és az ő humán természete már képes bánkódni, és a kettős fogalmazásra, kompatibilizmusra ezért példa ez a történet mesélés is. A 16:1 utal leginkább arra, hogy itt Sámuel bánkódása az, amit Isten bánkódásának olvasunk, mert ezekben az esetekben a fogyatékos emberi felfogás szerint van megfogalmazva az esemény. A 29-es versbeli "nem megbánás" viszont a stabil Isteni természet tömör szava (szerintem).